Egy kis történelem.

A Curie testvérek 1880-ban felfedezték a piezoelektromos és a reciprok piezoelektromos effektust, így az ultrahangok gerjesztésének valamint kimutatásának az elvét, melyet a kezdetekben a hajózásban és az anyagvizsgálatokban alkalmaztak és fejlesztettek.
A II. Világháborúban a módszert a víz alatti tárgyak, tengeralattjárók felismerésére alkalmazták.
Az 1950-es évek elejétől kezdték el, mint terápiás módszert alkalmazni a medicinában. Az első berendezéseket a háborúból megmaradt radarokból készítették.
Az 1950-es évek végétől jelentek meg közlemények az eljárás alkalmazásáról a diagnosztikában, majd 1957-ben Ian Donald magzati elváltozások megfigyelésére, 1963-ban pedig már a terhesség megállapítására kezdte el használni.
Magyarországon először 1964-ben a szemészetben, ezt követően az ideggyógyászatban, valamint a szülészet-nőgyógyászatban kezdték el használni, és csak 1971-ben a belgyógyászatban.

Az ultrahang elve, hogy bizonyos elektromosan töltött kristályok az emberi fül számára nem hallható hangokat – ultrahang hullámokat – bocsát ki, melyek vízben, vizes közegben nagy sebességgel terjedve, az útjukba eső felületekről visszaverődnek.
A visszaverődésből nyert jeleket felfogva a képpontokból UH képet kapunk.
Az eljárás a technika fejlődésével hatalmas átalakuláson ment keresztül.
Napjainkban az egyik legkönnyebben hozzáférhető diagnosztikai módszer, amellyel a szervezetere káros hatások nélkül juthatunk diagnózishoz a nőgyógyászati, belgyógyászati, endokrinológiai, és akár traumatológiai, ortopédiai betegségek esetén is, emellett jól alkalmazható az erek vizsgálatában is.